Íme a magyar karatebajnok, Nádas Tamás új Hollywoodi filmjének előzetese

2017.04.10

Az USA-ban élő magyar karatemester - rendőr, a filmforgatással is foglalkozó Nádas Tamás új akciófilmet készített Hollywoodban. 

A filmgyártás Mekkájában, az Amerikai Egyesület Államokban, Hollywoodban nem könnyű a külföldieknek érvényesülni. A méltán világhírű magyar filmgyártás az utóbbi két évben két Oscar-díjas elismerést is megkapott, ami kisebb csodának számít a film világában.

Ugyanilyen nehéz ott magyar producereknek, filmes szakembereknek érvényesülni, főleg az akciófilmek óriási kínálatában. Az ilyen természetű filmek elkészítésének anyagi alapját ugyanis az eladhatóság jelenti, hogy tudniillik megtérül e a bele fektetett tőke. Az üzlet, a megtérülés, a haszon számai kegyetlenek. Ennek tükrében külön elismerés, hogy Nádas Tamás és felesége, Nádas Tímea el tudott készíteni egy új akciófilmet. Nádas Tamás, a "filmkészítő karatés rendőr" két éve a Busy Day című filmjét készítette el, de nem kezdőként, hiszen korábban már díjazott volt a Honolului Film Fesztiválon.

A most elkészített film, a FIERCE TARGET egy gyors tempójú, akció nagy-játékfilm, ami egy lázadó autó tolvajról szól, aki meggondolatlanul segít egy 12 éves lány megmentésében... A történet dióhéjban: a fiatal Mira Dél- Kaliforniában vakációzott, amikor véletlenül szemtanúja lett annak, ahogy Parker szenátor hidegvérrel megöli a feleségét. Mirát üldözni kezdik, aki menekülés közben beugrik egy tűzpiros Ferrariba, amit percekkel azelőtt lopott el Pietros (egy kiégett ex kick-box bajnok). Pietros amúgy nem tudta, hogy a Ferrari csomagtartójában 80 kilogramm kokain rejtőzik, amely egy francia drogbáróhoz tartozik.

Ahogy Pietros és Mira két különböző világa kényszerűen találkozik, mindketten hamar a célpontjai lesznek Parker szenátornak és biztonsági csapatának. Élükön Jake Stone és Iván, akik elindítják a könyörtelen kampányt, hogy elpusztítsák a szökevényeket a helyi média segítségével. S elkezdődnek a kalandok, amelyek látványos harcművész jeleneteket, tűzpárbajokat és tengernyi izgalmat tartogatnak a nézők részére.

A film elkészítésében más magyar producerek is részt vettek (Bangó Zoltán, Bangó Livia, Varga Zsolt, Schiszler Richárd, Hevér Natália, Lakatos Norbert es Morva Brigitta). A film kaszkadőr koordinátora a tavalyi Taurus Nemzetközi Kaszkadőr Díjra (kaszkadőr Oscar díj) jelölt Hódi Zoltán volt. A filmet az olasz-francia származású Emilio Lavizzi rendezte.

Reméljük, a magyar mozi nézők nem csak ezzel az előzetessel találkoznak majd: FILM ELŐZETES